Úzvölgyi incidensek: a budapesti román nagykövetet berendelték a külügyminisztériumba
Az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt péntekre berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba - közölte a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár csütörtök este Facebook-oldalán.
Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt. Mindenki emlékezhet a halottjaira, de nem így - jelentette ki, kiemelve: "ez nem más, mint öncélú erőszak".
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a történtekről egy a helyszínen készült videót tett közzé Facebook-oldalán, és azt írta: "ha ezt a barbárságot a román politika nem akarta megakadályozni, akkor az morális botrány, ha nem tudta, az pedig államigazgatási csőd".
Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.
A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe. Korábban Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára az MTI-vel közölte: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.
- Súlyos incidensek voltak az Úz-völgyében – fotógalériás összefoglaló
Társadalom - Úzvölgyi incidensek: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány
Külföld - Temetőfoglalás: így verték szét a román nacionalisták a békés magyar élőláncot (VIDEÓ)
Társadalom - „Mars Budapestre!” – kövekkel dobálták a magyarokat az úzvölgyi temetőnél (percről percre)
Társadalom - Súlyos incidensek Úzvölgyében: kövekkel dobálták és gyalázták az élőláncot alkotó magyarokat
Társadalom
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni